Az ICTr projekt keretében sikeresen megvalósult az Explorer Tour biciklitúra, mely során a résztvevők gyakorlatban is bejárhatták a Vasfüggöny útvonal Đurđevac és Mohács közötti szakaszát, valamint közvetlen tapasztalatokat szereztek az út minőségéről, az út mentén található szolgáltatások működéséről és a tervezett szakaszok hosszáról. A túra alkalmával Dél-Magyarország és Horvátország kulturális, történelmi, illetve természeti értékeit fedezték fel, miközben átélhették a határmenti régiók életét és megismerhették a Vasfüggöny korszakának helyi örökségét. Az Explorer Tour hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevő turisták első kézből mérhették fel a szolgáltatói kínálatot, az infrastruktúrát és az EuroVelo 13 – Vasfüggöny útvonal különleges atmoszféráját.
1. nap: Đurđevac – Koprivnica
A túra első napján a csoport Pécsről transzferrel indult Đurđevac városáig, ahol kezdetét vette a kerékpáros kaland. Az első állomás a különleges Đurđevac Sands Látogatóközpont volt, amely Horvátország egyedülálló természeti kincse: ez a “horvát szahara”, mely homokdűnékkel, őshonos növényekkel és kisállatokkal teszi emlékezetessé a vidéket. Ezután Molve temploma következett, amely a helyi közösség történelmének és ellenállásának jelképe. A nap zárásaként a Hlebini Naiv Művészeti Galériában ismerték meg a résztvevők a világhírű horvát naiv festészet színes, egyedi világát.

2. nap: Koprivnica – Barcs
A második napon elsősorban a kerékpározás állt a középpontban, tekintettel arra, hogy ez a nap volt a túra leghosszabb szakasza, mely a horvátországi Koprivnicából egészen Barcsra vezetett. Néhány megtett kilométer után, a hangulatos Dráva parton Skela Brodićnál pihenőt tartottak, majd Barcs felé folytatták az utat. A résztvevők felfedezték az EuroVelo 13 határátkelőhöz kapcsolódó kultúrtörténeti érdekességeket, melyek a határokon átívelő kapcsolatok újjászületését is szimbolizálják. Az estét egy kellemes vacsorával zárták a vendégek.

3. nap: Barcs – Szaporca
A harmadik napon a kerékpárosok az ICT útvonalat követve Révfalu elnéptelenedett települését fedezték fel, ahol a Vasfüggöny korszakának szomorú öröksége érzékelhető: a falu a határmenti térségek lakosságának elvándorlása és a történelmi események miatt mára szinte teljesen lakatlanná vált. A szomszédos Drávasztára panorámás kilátója és hangulatos temploma újabb élményt nyújtott a résztvevőknek, estére pedig a festői Szaporca nyugodt hangulata biztosította a pihenést.

4. nap: Szaporca – Villány
A negyedik napon a csoport Szaporcán az Ormánság Házban indította a napot, ahol interaktív kiállításon keresztül megismerhették a térség egyedülálló néprajzi és természeti értékeit, valamint helytörténeti idegenvezetésben is részesültek. Ezután Siklós várába látogattak, amely Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb középkori erődítménye, és egy részletes tárlatvezetés során feltárult előttük a vár múltja. A napot Villányban zárták, ahol Magyarország első számú borvidékén borkóstolót és egy fenséges vacsorát élvezhettek.

5. nap: Villány – Mohács
A túra zárónapján a résztvevők Kisjakabfalva sváb tájházában a helyi német közösség mindennapjait és gazdag hagyományait ismerhették meg, autentikus környezetben, eredeti berendezési tárgyak között. Ezt követően Nagynyárádon a híres kékfestő műhelyben betekintést kaptak a tradicionális textilfestés mesterségébe, ahol százéves nyomódúcok és kézműves technikák elevenedtek meg. Mielőtt Mohácsra érkeztek volna, megtekintették az 1526-os csatára emlékeztető Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet. Ezt követően a mohácsi Busóudvar farsangi hagyományőrző központjában a híres Busójárás színes és hangos karneváli szokásaival gazdagodtak, megismerve ezzel a dunai sokácok télűző ünnepét. A túra végén még volt alkalmuk az úgynevezett KultúrKikötő megtekintésére is, mely busó közösségi házként is ismert, ahol néprajzi előadásokat, kézműves foglalkozásokat tartanak.
Az Explorer Tour igazi közösségi és élményekben gazdag utazás volt, amely az ICTr projekt jóvoltából újabb lendületet adott a határon átnyúló kerékpáros turizmusnak és régiós összefogásnak. Köszönjük a vendégek részvételét és tapasztalataik megosztását!
