A TRANSGEO projekt 4. partnertalálkozójára április 7-8. között került sor, Szegeden, melyet a CROST Nonprofit Kft és a Pécsi Tudományegyetem közösen szervezett.
Az első nap a projektben szereplő összes tevékenység átbeszélésével telt.
Miután a vezető partner (GFZ) megnyitotta a találkozót, köszöntötte a résztvevőket, majd pár általános menedzsmenthez kapcsolódó információval és az eddig befejezett tevékenységekkel kezdődött el a megbeszélés.
Ezt követően az 1.3 és az 1.4 tevékenység bemutatása következett a CROST munkatársai által, melyek többek között a kritériumkatalógus státuszát, a döntési fát, valamint az informatikai eszköz bemutatását foglalták magukban. Ez után sor került az októberi webinárium részleteinek megbeszélésére is.
A Zágrábi Egyetem – Bányászati, Geológiai és Kőolajmérnöki Kara bemutatta a 2.1-es tevékenységhez kapcsolódóan a regionális adatbázisok állapotát, majd sor került az adatok kiegészítésére és harmonizációjára.
A partnertalálkozó során vendégelőadónk is volt. Az MS Energy Solutions Kft. (Gáti Mátyás, Garaguly István) egy rendkívül érdekes esettanulmányt mutatott be egy magyarországi DBHE kút újrafelhasználási projektjéről, melyet rendkívül nagy érdeklődéssel hallgattak a partnerek. (Utólag is köszönjük a közreműködést! 😊 )
A vendégelőadás után a 2. 2 tevékenységet mutatta be a GeoSphere Austria, melynek keretében szó esett a kútfelmérés és a transznacionális stratégia helyzetéről, az első eredmények ütemezéséről, valamint az 5. időszakban esedékes, érdekelteknek szóló rendezvényekről.
A Zágrábi Egyetem – Bányászati, Geológiai és Kőolajmérnöki Kara ismertette a 2.3 tevékenység állapotát (a megvalósíthatósági tanulmányok aktuális állása és a műhelytalálkozók megtartása az érdekeltek számára a kísérleti helyszíneken), melyek határideje mind októberre esedékes.
A 3.2 és 3.3 tevékenység, azaz a transznacionális stratégia és a cselekvési terv helyzetének bemutatására a Medjimurje Energiaügynökség Kft. által került sor.
Ezt követte a 3.4-es tevékenység, melynek keretében a Local Energy Agency Pomurje a kommunikációhoz kapcsolódó teendőket és stratégiát, valamint a minden partner számára kötelezően teljesítendő feladatokat (az érdekelt felek listájának bővítése, átnézése; weboldalra hírek, közösségi média, rendezvények az egyes országokban) vette sorba.
A partnertalálkozó zárásaként a vezető partner előadásában még szó esett a közelgő határidőkről, a pénzügyi és tevékenységi jelentésről, valamint az 5. időszak és a projektzáró ülések helyszíneiről/időpontjairól
A napot egy közös vacsorával zárták a partnerek.
A második nap a helyszíni látogatásokról szólt.
A szálloda előtti találkozó után együtt indultunk a Szegedi Távfűtő Kft-hez (SZETÁV). Először egy előadással fogadtak minket, melynek révén sokat tudhattunk meg a SZETÁV működéséről és a szegedi távfűtés helyzetéről, utána pedig lehetőségünk volt egy fúrás alatt álló kutat is megtekinteni. Ezt követően egy közös ebéd következett, majd tovább indultunk Szentesre, ahol az Árpád-Agrár Zrt. fogadott minket, először a központjában, majd sorra jártunk több külsős helyszínt is. A külső helyszínek között volt például egy 2.000 méteres talpmélységű termálkút és a hozzá tartozó 2.000 köbméteres puffertartály, valamint a TRANSGEO projekt témájához kapcsolódóan egy átalakított kutat is volt lehetőségünk megnézni. Ezt követően a Zrt. által üzemeltetett, geotermikus energiával fűtött üvegházakba is betekintést nyerhettünk, mely egy rendkívüli élmény volt minden partner számára.
A hét további folytatásaként zárásaként pedig az Európai Geotermikus PhD Napok keretében szervezett előadásokra és programokra is hivatalosak voltak a partnerek.
Rendkívül tartalmas előadásokat hallhattunk a vendégelőadók és az egyes külsős helyszínek képviselői által, továbbá a projekt szempontjából izgalmas és érdekes helyszíneket járhattunk be, köszönjük szépen a lehetőséget az MS Energy Solutions Kft-nek, a Szegedi Távfűtő Kft-nek, valamint ahol az Árpád-Agrár Zrt-nek!











